Kik jártak jól a nagy budapesti világeseményekkel? Az ingatlanbefektetők biztosan
Az ingatlanbefektetések hozama Budapesten évi bruttó 5,6 százalék, szemben a tavalyi 5 százalékkal. Igaz, 2018-ban volt ez közel 7 százalék is.
Az ingatlanbefektetések hozama Budapesten évi bruttó 5,6 százalék, szemben a tavalyi 5 százalékkal. Igaz, 2018-ban volt ez közel 7 százalék is.
Gianmarco Tamberi még az akadályfutók vizesárkában is megmártózott.
Mutaz Essa Barshimnak nem jött össze a harmadik címvédés, bronzérmes lett Budapesten.
Az ellenőrzéseket a BKK és a BRFK munkatársai végzik.
Csak a hivatalos taxitársaságokkal ajánlják az utazást.
Kedden a Budai Váralagúton nem lehet majd közlekedni, de a korlátozás csak éjjelre szól.
Shelly-Ann Fraser-Pryce harmadikként ért célba.
Németh Balázs ugyanakkor közölte, hogy a a hőségriadó nem zavarja meg verseny programját.
A magyar kalapácsvető emiatt az óvás miatt nem lett ezüstérmes.
Putyin a hírek szerint Törökországgal és Katarral kíván megállapodni, hogy Afrikába adjon el gabonát. Az AfD akkora veszélyt jelent a demokráciára nézve, amekkorával a II. világháború óta nem nézett szembe Németország. Szerbiában is erősíti pozícióit Kína. Válogatás a világsajtó írásaiból.
A kétszeres világbajnoki bronz- és Eb-ezüstérmes kalapácsvető arról beszélt, hogy a közönség szurkolása is segítette.
A magyar kalapácsvetőnek törölték a legjobb dobását, de így is a harmadik helyen végzett.
A hétpróbázó megnyerte a 800 métert, összetett eredménye pedig egyetlen ponttal maradt el az olimpiai kvalifikációs szinttől.
Már az első napon volt minden, ami egy ilyen eseményt izgalmassá és emlékezetessé tesz.
Femke Bol néhány méterrel a célvonal előtt esett el.
Számtalanszor elénekelt Tavaszi szél vizet áraszt, Novák Katalin-beszéd, Gripen-áthúzás és szaltózó rackajuh is volt az atlétika-vb megnyitóján. Mészáros Lőrinc is tiszteletét tette.
Lassan kezdődik az atlétikai vb hivatalos megnyitója, mutatjuk fotóriporterünk képeit, mi vár bennünket a helyszínen.